Tokaistudio.com

Tokai Love Rock LS-R8 /VF

A ’80-as évekbeli Japán LP-k’ szállóigére ma már az itthoni gitárszeretők többsége is felkapja a fejét és rögtön olyan márkák jutnak az eszébe, mint a Greco, a Burny, az Orville vagy éppen cikkem főszereplője, a Tokai. Az itthon – tévesen – csak „Japán kópiák” gyűjtőnév alatt emlegetett márkákat tőlünk egy picivel nyugatabbra valóságos kultusz övezi. Elég csak a német Ebayen tenni egy virtuális sétát és láthatjuk, hogy egyes modellek akár a korabeli nagy rivális árait is meghaladhatják (a teszt írásakor egy 1981-es Greco EGF-1200 modell valamivel 3000 euró feletti licitnél tart). Cikkemben az említett márkák talán legprominensebb képviselőjének egyik modelljét veszem górcső alá, a Tokai Love Rock LS-R8-at. Az aktuális modell gyártási éve – kapaszkodjunk meg – ezerkilencszáznyolcva… pardon, 2013!

Történelem

De miért is téves a ’Japán kópia’ elnevezés, ha egyszer a rivális amerikai márkák népszerű modelljei alapján készülnek ezek a hangszerek?
Nyúljunk vissza egy pillanatra az 1950-es évekbe, amikor is megszületik a legendás Les Paul modell a Kalamazoo-i Gibson gyárban. Közismert tény, hogy a gitárnak, amelyet ma „Holy Grailként” – Szent Grálként – emlegetünk, az 1960-as esztendő végén leállt a gyártása. Az eredeti, mai napig etalonnak tekintett Les Paul modell mindössze 1952-től 1960-ig létezett, s ez alatt a 8 év alatt gyakorlatilag meg is született az összes ma ismert variáció az LP-témára. A Les Paul majd csak 1968-ban kerül ismét futószalagra, ám az eredeti recepttel a Gibson két évvel később, 1970-ben, hosszú időre szakít. A kevéssé ünnepelt, formabontó megoldások miatt az 1970-től 1985-ig terjedő időszakot a gyűjtők sötét középkorként szokták emlegetni a Gibson történelmében. Ezek az úgynevezett Norlin modellek. A klasszikus egy darabból faragott mahagóni testet ’70-ben ugyanis felváltja a „Pancake-body”, azaz rétegelt mahagóni konstrukció, valamint az ugyancsak rétegelt, 3 részből álló jávor nyak, sok más egyéb újítás mellett. Mindeközben a ’70-es évek végére a gyártás Kalamazoo-ból teljes egészében Nashville-be települ át, a Les Paul nevű modell pedig kafkai átváltozáson megy keresztül, s már csak formájában idézi az egykori „Holy Grailt”.

Ez az a periódus, amikor a szóban forgó Japán márkák berobbannak a köztudatba, nem kis jogi vihart kavarva a színtéren. A Tokai célkitűzése nem kevesebb, mint újjáéleszteni a legendás 50-es évek „Holy Grail” Les Paul modelljét, betöltve a hangszerkínálatban 1960 óta tátongó űrt. A ’78-ban debütáló Tokai ’Les Paul Reborn’ széria olyan jellemzőket vonultat fel, mint a klasszikus egy darabból faragott mahagóni test és nyak, illetve a mély test-nyakillesztés (long neck tenon), valamint esztétikájában is visszatér a hagyományőrző jegyekhez (sunburst szín lágy átmenettel, kisebb méretű fej, keskenyebb binding a nyak és a test mentén, Abr-1 típusú húrláb, 59-es nyakprofil, stb.) A Tokai sikere elsöprő erejű az egész világon, s olyan márkák követik a példáját, mint a Burny, Greco, Yamaha, Navigator és még sokan mások. Míg a felsorolt márkák többsége azonban a ’90-es évekre kifulladt, addig a Tokai napjainkban is töretlenül gyártja legendává érett modelljeit Japánban, a Hamamatsu manufaktúrában, alacsony darabszámban. Érdekes adalék még, hogy a japán Fenderek összes jelentős modellje a mai napig szintén a Tokai üzemben készül (Strat, Tele).

Hangszerteszt

E bevezető után térjünk vissza a tesztben szereplő modellhez, ami egy 2013-as Tokai Love Rock, azon belül is az LS-R8 VF típus. A modellnév után szereplő ’VF’ betűk a színre utalnak – Violin Finish, ami leginkább talán a hagyományos Honeyburst színhez hasonlítható. Az LS-R8 a Love Rock széria belépő modellje, gyártása teljes egészében kézzel történik a kis Japán manufaktúrában.

De mit is kapunk az LS-R8-as személyében? Bennem, LP-fanatikusban, általában már az első kézbevételkor megfogalmazódik egy általános benyomás az adott hangszerről. Több hasonló felépítésű (vegyesen amerikai és japán gyártmányú) gitárral a hátam mögött már felismerem, amikor valami különlegessel hoz össze a sors. Ezt az impressziót az utána következő akusztikus majd elektronikus teszt pedig pozitív, vagy negatív irányban árnyalja tovább.

A Tokai esetében a legelső benyomásom a letisztult, sallangoktól mentes precizitás összhatása. Gyerekek, ez a gitár nagyon egyben van! A gyöngyház berakások sarkainak makulátlan eldolgozásától kezdve, a tükörsima bundvégeken át, egészen a leheletvékony lakkozásig, amely láttatni engedi a fa természetes erezetének a legapróbb mintázatait is. Mert bármennyire is tömör testű elektromos gitárról van szó, a Les Paul lelke egyszer s mindenkor a fa. A mahagóni, a jávor és a rózsafa szentháromsága.

Faanyag, konstrukció

Tudni kell, hogy a mahagóni egy igen tág gyűjtőfogalom, amely egy tucatnyi alfajt magában foglal, s ezek nagyon széles spektrumot ölelnek fel a hangkaraktert illetően. Ráadásul az Amerikában székelő Szövetségi Kereskedelmi Kamara sok olyan fafajtát is mahagóniként jegyez – pl. Luan -, amelyek növénytanilag nem mutatnak azzal közeli rokonságot. Sok gyártó ki is használja ezt a kiskaput, s a prospektusaiban mahagóniként tünteti fel saját modelljeinek faanyagát, holott ha közelebbről megnézzük ezek igen távol állnak a valódi mahagóni tulajdonságaitól (sűrűség, súly, faerezet), nem beszélve annak hangkarakteréről és rezonanciájáról. Valójában csak két mahagóni típus van, ami bizonyítottan alapanyagul szolgált az ’50-es évekbeli Gibson LP gitárok gyártásának folyamatában: a Hondurasi illetve az Afrikai mahagóni. A korabeli dokumentumok szerint a Gibson ezt a két egymástól fizikailag megkülönböztethetetlen típust importálta a „Holy Grail” gyártásakor, a Hondurasi típust használva a Custom modellekhez és az Afrikait a Standardhoz.

Az LS-R8 teljesen tömör, egy darabból faragott Afrikai mahagóni testtel készül. A japán mesterek nem alkalmaznak se könnyítést, se üregesítést. Ennek ellenére a Love Rock gitárok átlagsúlya megmarad a 4,2 kg-os középérték körül, ami egy jobb minőségű pánttal a még kényelmes kategóriájába esik. Kevesen tudják egyébként, hogy a korabeli Les Paulok – a tévhit ellenére – általában nem voltak nagyon nehéz gitárok. A Tokai nyaka szintén egy darab mahagóniból készül, ’59-es profillal, szigorúan egyenes szálirányú vágással (’quarter sawn’), ami meggátolja a vetemedést. Ez a profil a vékony ’60-as, és a baseball-ütőként emlegetett ’58-as nyakprofil között helyezkedik el félúton. A fogólap sötét tónusú indiai rózsafa, amelynek tükörsima a felülete. Olajozást egyáltalán nem igényel. Én olyan ember vagyok, aki szeret utánajárni a prospektusokban foglalt állításoknak, így első dolgom volt lehúrozni a hangszert és belenézni a pickup üregekbe. És itt következik az igazán izgalmas rész: ahogy a képen is láthatjátok, a gitár valódi 16mm-es jávor fedlappal rendelkezik – itt nincs semmi furnérlemez (ami ’80-as évekbeli japán LP-ken gyakori megoldás)! Minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva az öreg Les Paul mester receptje alapján: 45mm-es tömör mahagóni testen 16mm-es domborított jávor top. A nyaki pickup üregben pedig ott figyel a japánoktól megszokott kis nyelv, a sokat emlegetett ’long neck tenon’. Hogy mennyi kihatása van a rezonanciára a kb. 5cm-rel mélyebbre süllyesztett nyak-illesztésnek, azt mindenki döntse el maga. Tény, hogy ezt az extrát a nagy márkák esetében csak a Custom Shop modelleken kapjuk meg, busás felárért. A nyak-illesztés a Tokainál nemcsak mélyebb az átlagosnál, hanem rendkívül szoros és stabil is. Semmi ragasztás-nyom nem látható a találkozási felületeknél! Állítólag a Tokainál előírás, hogy ha az illesztés magában nem elég stabil ahhoz, hogy a nyak még a ragasztás előtt megtartsa a test saját súlyát, akkor nem kerülhet a gitár a következő gyártási fázisba.

Hardver és elektronika

Miután a mahagóni erezetének különleges ornamentikájába belefeledkezve magamhoz térek, a következő mellbevágó felfedezés a hardver és az elektronikai komponensek minőségének szemügyre vételekor ér. A gitár az ’50-es évek hagyományát követve Abr-1 típusú húrlábbal van szerelve, ellentétben a manapság népszerű Nashville húrlábnak nevezett fém monstrummal. Az Abr-1 láb sajátossága, hogy a cölöpök közvetlenül a fába vannak csavarozva, nincsenek vaskos cink perselyek a topba süllyesztve. A húrok nikkel bevonatú réz babákra fekszenek fel, a rezgéseket pedig vékony M4-es csavarok továbbítják egyenesen a jávor fedlapba. Külön örömömre szolgált, hogy a húrláb drótmentes megoldással készül, a babák tehát nem csörögnek, zörögnek összevissza játék közben. Nagyon tetszik az is, hogy a Tokai nem alacsony pickup kereteket használ, hanem szintén az ’50-es években, valamint a Custom Shop gitárokon alkalmazott magasabb fajtájú kereteket, amik a pickup fedél tetejével egy szintben helyezkednek el. Említésre méltó továbbá, hogy a nyereg valódi elefántcsontból lett kivágva, nem pedig műanyagból. Az ilyen apróságok meg tudják melengetni az ember szívét.

Tovább menve az elektronika üreg felé újabb csoda fogad. Először is, gyönyörűen le van kezelve az üreg teljes felülete zajmentesítő szigeteléssel. Másodszor, nem bóvli potméterek és kondik néznek vissza rám, hanem Made in Japan komponensek mindenhol, kényes rendben, makulátlan forrasztásokkal. Ilyen takaros elektronikával ritkán találkozni. Már meg sem lepődök, hogy a potik gyárilag 500 kOhm-osak és nem kell az első körben kihajítani őket, ahogy azt a tompa hangú 300-asokkal szoktam. És ez az, ami a Tokaiban a leginkább megfog: hogy a rekonstrukció nem merül ki a külső paraméterek visszaadásában. Itt véresen komolyan veszik a laikusok számára láthatatlan részleteket és nüánszokat is. Számomra itt kezdődik a becsületes munka, az igazi profizmus.

Hangzás

Na de hogy szól a gitár? Mint írtam a bevezetőben, szokásomhoz híven akusztikus teszttel indítok, amíg a jó öreg ’89-es Silver Jubilee csövei bemelegednek. Az LP lelke a mahagóni, jávor és rózsafa hármassága és én azt akarom kideríteni, hogy meg van-e a lélek ebben a hangszerben. Megeresztek egy E-dúrt, hagyom kicsengeni az akkordot és közben már érzem, hogy az arcom széles mosolyra húzódik. Skálázgatok egy kicsit, tesztelve, hogy a húrok külön-külön hogy szólnak. Sok LP inherens gyengesége, hogy a mélyei picit tompák, ami lehangoláskor még inkább szembe tűnhet. A Tokainak robusztus mélyei vannak, ami azonban meglep, hogy megvan az E-A-D húrokon az a csillogás és feszesség, ami ritka a ”24.75-ös menzúrájú gitárokon. A mély-E sem tompa a többi húrhoz képest, megvan a kellő fénye. Már a 10-46-os szett is érezhetően megmozgatja a fát, nagyon élénk a gitár rezonanciája. Erre az egészséges 59-es profilú, egyenes szálirányú nyak is rásegít, ebben biztos vagyok. A hangkitartást a Hotel California szólójával tesztelem és a gitár igen szép eredményeket produkál. Bár ebben a tekintetben nem okoz meglepetést – ezeket a dögöket már csak ezért szeretjük.

Ezután bedugom a gitárt a Marshallba és elkezdem megdolgoztatni az Alnico 5-ösökkel szerelt PAF MKII névre keresztelt hangszedőket. Bődületes a mélytartomány! Elképesztő erő szorult ezekbe a szedőkbe; nagy kedvencemre, a Gibson Burstbucker Prora emlékeztetnek, csak szteroidon. A bridge 11,5 kOhm a nyak pedig 9 kOhm körüli ellenállással rendelkezik, amellyel a Tokai az arany középutat próbálta célba venni – azt kell mondjam, sikerrel. A nyaki állás ’woman tone’-ja olyan mint a folyékony bársony. A középső állás becsületesen hozza a telecasteres pattogást és csilingelést, a tiszta csatornán ez lett a kedvenc beállításom. A nyaki hangszedő telt búgása egyesül itt a híd pickup nyers erejével és fékezhetetlenségével, ami pedig ebből születik az igazi csemege a fülnek. Nem tudok betelni a gitárral. Amikor nincs a kezem a húrokon, a hangszer teljesen zajtalan, ami nagyon kényelmes dolog tud lenni. Ilyet eddig csak aktív hangszedőkkel szerelt gitároknál tapasztaltam. Ennyit jelent a precíz szigetelés és árnyékolás.

A hang megítélése természetesen szubjektív dolog, annyi azonban biztos, hogy a Tokai a legjobban sikerült darabok klubjához tartozik. Eredeti ’50-es évekbeli Les Paulon játszani idáig még nem volt szerencsém, de könnyen el tudom képzelni, hogy a Tokai valami hasonló élményt nyújt. Nem tudok a hangminőségen fogást találni. Még a nyaki állásban sem tompulnak és fulladnak a mélyek a megszokott módon – valamennyire nyilván, hiszen LP-ről beszélünk, de rendkívül tisztán elkülönülnek a húrok egymástól. Összességében tehát nagyon kellemes meglepetés a hangszer. Ami igazán érződik a gitáron az, hogy a japán mesterek szívüket-lelküket beletették az elkészítésébe. Talán ez az a megfoghatatlan valami, amit az öreg blues zenészek „mojo”-ként emlegetnek, amikor egy igazán kedvükre való hangszer kerül a kezükbe. A prémium-minősítésű faanyagok felhasználása mellett abszolút pozitívumként kell megemlítenem a hibátlan lakkozást, a bundok és a berakások tökéletes kidolgozását, valamint a minőségi hardvereket és elektronikát. Egyetlen negatívumként a gyári keménytok hiányát tudnám felhozni, ami igazán illene egy ilyen színvonalú hangszerhez. A Japánok viszont tudvalevő, hogy a puhatokot preferálják a helykihasználás miatt. A gitár bevezető ára 259.000 Ft a magyar márkaforgalmazónál, amiért egy kézzel gyártott hangszert kapunk 5 év garanciával. Egy életre szóló gitárt, amiben egyetlen alkatrészt sem kell kicserélni – mert úgy hibátlan, ahogy van.